Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK PETRÁNYI IMRÉNEK

Judo szakosztály 2022-03-17

Szeretettel köszöntjük Petrányi Imrét, 63. születésnapján!

Az 5 danos mester, Petrányi Imre több mint ötven éve tagja az UTE judo szakosztályának.

1987-ig versenyzőként, ezt követően edzőként, most pedig szakosztályigazgatóként segíti az egyesület munkáját.

Szavait idézve: „A sport az életem, a klub a családom”.

Versenyzőként több országos bajnoki címet és érmes helyezést szerzett a 86 kg-os súlycsoportban. Aktív sportolóként is kiemelkedő egyénisége volt az Újpesti Torna Egyletnek, munkájára, segítségére mindig számíthattak klubtársai, kollégái.

Soha nem gondolt arra, hogy elhagyja Újpestet.

Imre, a judoszakosztály utánpótlás-nevelésében évtizedek óta meghatározó tevékenységet végez, nagy gondot fordít a fiatalok nevelésére, a közösség erősítésére. 

Szakosztályvezetői majd szakosztály-igazgatói munkája során az Újpesti Dózsa SC, majd 1991 után az UTE judoszakosztálya számos kiemelkedő sikert ért el. 

A Megyeri úti teremben évente számtalan versenyt rendezett és rendez, valamint a Magyar Judo Szövetség elnökségének tagjaként is sokat tesz a sportág fejlesztéséért és eredményességéért. 

Büszkeséggel tölti el, hogy már évtizedek óta megrendezheti a Budapest Kupa nemzetközi versenyeket, amelyen a Megyeri úti Jégcsarnokban nyolc tatamin, négy korosztályban, minden súlycsoportban több mint 1500 versenyző küzdhet. 

Ez is bizonyítja azt is, hogy nem csak itt Újpesten, hanem az országban és a határainkon túl is elismerik a szakosztályban folyó munkát. 

1996 óta a Budapesti Regionális Judoszövetség elnöke. Itt is teljes odaadással harcol az utánpótlásért, ugyanúgy, mint az UTE-ban.

Vallja, egyedül nem lenne képes ilyen eredményeket elérni, ehhez szükség van azokra a kollégákra edzőkre és mindenki másra, akik vele együtt, az újpesti judoért mindent megtesz, olyan hozzáállással, mint ő maga. 

2010 februárjában, Bécsben, a hagyományoknak megfelelően az ünnepélyes meghívó keretében adták át a Magyar Judo szövetség Magyar Judoért kitüntetést, ahol Imre ezüstérmet vehetett át.

2013-ban a Belügyminisztérium kristályvázával tüntette ki, a hivatalos állomány kiképzésében és a tömegsport keretében huzamosabb ideig végzett kimagasló tevékenységéért, életútja elismeréséül.

2019-ben megkapta az Újpestért Díjat.

Nagyon boldog születésnapot kívánunk!

Isten éltessen még nagyon sokáig erőben egészségben!

 

 

Képek

2019.1.13 UTE - Csíkszereda című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41