Dátum: 2021 február 28. (vasárnap) | Elemér

hírek

LILA VÉR FOLYIK AZ EREIBEN

Judo szakosztály 2021-02-15

Lila vér folyik az ereiben

A fanatikus drukkerek általában a legfiatalabb korosztályokból kerülnek ki. Ám, hogy van erre ellenkező előjelű példa, arra nyugodtan felemlíthető az újpesti judósok egyik vezetője, Horvay Sándor is. A nyugdíjas éveiben is igen aktív sportvezető ugyanis találkozásunk első másodperceiben azonnal közölte velem: „kérem, én egy lila vérű valaki vagyok. Én mindent a lila-fehér színeken keresztül nézek.” Jocha Károly írása.

Azután persze többet is megtudhattam Horvay Sándorról, de a lényeget mindjárt ő definiálta.

– Túl a lila-fehér véremen és az újpesti judoélet iránti elkötelezettségemen én a szövetségnek is sok-sok éve társadalmi aktívája vagyok, én felelek ugyanis a hagyományőrző és emlékbizottság működéséért. Ennek a bizottságnak igen szerteágazó feladatot jelent a régi sporttársak összetartása, a kapcsolatok folyamatosságának biztosítása. Sajnos az idősebbekkel gyakrabban együtt jár a halandóság is. Ha valaki eltávozik köreinkből, azon igyekszünk fáradozni, hogy a végső tiszteletadás is minél inkább emberséges legyen. Legutóbb a sportágunkban igen eredményesen dolgozó, mindenki által jól ismert Krónert Ferenctől, a Budapesti Spartacus egykor meghatározó egyéniségétől kellett elbúcsúznunk. Időben közvetlenül előtte ment el a békéscsabai olimpikon, Petrovszky Mihály, tőle is elköszöntünk.

– Ha a judósok aprajával-nagyjával kapcsolatot akar tartani, ahhoz bizony rengeteg telefonszámra is szüksége lehet.

– Így igaz! A telefonomon van egy számláló, arra hivatkozva merem kijelenteni, hogy pillanatnyilag ezernégyszáztíz számom van, s ezekből legfeljebb kettőszáz az, amelyek a rokonaimhoz és ismerőseimhez köthetők. A többi mind a sportághoz kapcsolódó embereké. De ezeknek a magánjellegű számoknak is a többsége valamilyen módon a sportolókhoz kötődik, hiszen én egy igazi sportcsaládból származom. Édesanyám testnevelő tanárnőként dolgozott, nagybátyám ugyancsak országosan ismert és elismert testnevelő tanár volt az ország egyik legeredményesebb gimnáziumban, a Budapesti ötödik kerületében lévő, Apáczai Csere János nevét viselő tanintézményben. Horváth Gyula bácsi keze alól került ki többek között az újpesti válogatott labdarúgó, a hátvéd Káposzta Benő is. Gyula bácsi fia, az én unokatestvérem az a Horváth István, aki az Újpesti Dózsa edzőjeként fiatalon eljutott a válogatott szövetségi kapitányi megbízatásig.

– Horváth Istvánt én is személyesen és jól ismertem.

– Neki rengeteget köszönhetek! Kezdve azzal, hogy ő vitt el engem a sportággal volt első találkozásomra, az első edzésre a második kerületi Medve utcai iskolába. Ő is testnevelő tanári diplomát szerzett, mint családunk szinte minden egyes tagja. Azt is mondhatom, mi elsődlegesen egy testnevelő tanári dinasztia vagyunk. Pista egy rendkívül kedves, szimpatikus valaki volt, szakmailag rendkívül felkészült ember, egy nagy hibával, nem volt elég szigorú. A kapitányként őt követő Moravetz Feri éppen ellenkező karakter volt, kettejükből lehetett volna gyúrni egy olyan valakit, aki még nem született meg.

– A Medve utcánál hagytuk abba…

– Pista vitt oda, s ezzel egy egész életre szóló inspirációt kaptam a sportélet felé. Ezzel a töltettel jutottam el előbb Szegedre, a tanárképző testnevelés-földrajz szakára, majd a TF-re is, ahol sportvezetőként diplomáztam. Az újpesti judósokkal több költözést követően kötöttünk ki a jelenlegi helyünkön. Maga a szakosztály a nyolcvanas évek második felében volt a legeredményesebb. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy soha annyi támogatást nem kaptunk, mint azokban az években.

– A versenyzői korszakáról nem sok szó esett.

– Csak néhány évig küzdöttem a tatamin, leginkább a hadseregbajnokságokon vettem részt. Alaphelyzeteben a súlyom hetven kiló körül volt, ha a helyzet úgy kívánta, lefelé és felfelé is tudtam mérlegelni. Huszonnégy éves koromban inkább lemondtam a versenyekről és onnan kezdve edzőként, majd sportvezetőként igyekeztem magamat hasznossá tenni. Könnyen ment a lemondás, mert több sportágban – a labdarúgástól a síig egyaránt – otthonos voltam, kárpótolni tudtam magamat. Edző lettem, az unokabátyám lett a vezetőedző, majd a repülőgép szerencsétlenség után szövetségi kapitánnyá léptették elő.

– Köztudott, hogy a sportok világában is több lábon állt.

– Tizenöt sportágból szereztem alapfokú bírói minősítést. Fiatal rendőrtisztként köteleztem el magamat a cselgáncs mellett, a rendőröknek is tartottam oktatásokat a sportág alapjaiból. Az edzőség, a bírói tevékenység és a kiképzés hármasa azután eldöntötte, hogy a judo maradt a középpontban. Mindmáig részt vállalok a kezdő gyerekek felmérésében, s ha úgy látom, akkor már küzdősportágba történő átirányításukra is törekszem. Ezeket az ajánlásokat a szülők többsége elfogadja, és a jó kapcsolatok alapján át is viszik őket a birkózókhoz, ökölvívókhoz vagy éppen a tornászokhoz. A jelenlegi tágas termünk személy szerint Hólya István akkori elnöknek köszönhető, aki a birkózókat és a bunyósokat „kiházasította” egy új terembe, így mi egyedül maradhatunk itt. Jómagam egyébként a főfoglalkozásomat illetően a BM testnevelési- és sportosztály vezetője voltam akkoriban, így alkalomszerűen érdekellentéteink is adódtak az első emberünkkel, de mindent összevetve is kijelenthetem, hogy Hólya István volt az Újpest legjobb elnöke.

– Ugrás vissza a cselgáncshoz! Ön már hetvenhat éves, de mindmáig rendszeresen foglalkozik az utánpótlással.

– Így igaz. Csak Újpesten van harmincvalahány iskola, oda járnak ki a szakosztály tagjai, akik számos helyen testnevelési órákat is tartanak és cselgáncsot is oktatnak. Egyben jelenlétükkel azokban a tanintézményekben segítenek az ideálisnak tartott naponkénti testnevelési óraszámot megközelíteni vagy elérni. Ne menjünk a részletekbe, inkább csak azt említeném meg, hogy a gyerekek az iskolákban délután négy óráig benn vannak, az ambiciózus szülőknek csak ezután lehet elvinniük a gyermeküket valahova edzésre, majd onnan hazafuvarozni őket. Ezt pedig csak nagyon kevesen tudják felvállalni, a többi, esetleges tehetség pedig eleve elvész a minőségi sport számára, hiszen ki sem derülhet az esetleges tehetségük.

– Több mint félévszázada szolgálja a lila-fehér színeket. Milyen minőségben teszi ezt a cselgáncs szakosztályban?

– Egészen addig elnökhelyettes voltam, ameddig nem jött egy alapvető szervezeti változtatás. Ekkor lett korábbi versenyzőnk, Petrányi Imre 1989-től az elnök, én pedig tiszteletbeli elnök vagyok, de ugyanúgy teszem a dolgomat, mint a váltás előtt vagy után. A lényeg annyiban foglalható össze, hogy amíg a szakosztályt korábban társadalmi alapon vezették az arra megbízottak, az új felállásban főállású szakemberek vették át a dolgok intézését.

– Ön pedig változatlanul edzősködik, illetve ugyancsak 1968 óta folyamatosan ellát bírói megbízatásokat is.

– Pontosan ez a helyzet. A bíráskodás terén megmásztam a létrafokokat legaluról kezdve, és egészen feljutottam a legfelső, megszerezhető fokozatig: 2015-ben kaptam meg a nemzetközi bírói minősítést. A fő feladatom egyébként a szakosztályok és az edzők vezetése. Magában az edzői hivatásban nem volt lehetőségem magasabb minősítést megszerezni, mivel a főállásomban más területen igen fontos feladatokat kellett országos szinten vinnem és megoldanom. A BM testnevelési- és sportosztály sportfőosztályának előbb helyettes vezetőjeként, majd vezetőjeként országos versenyrendszerek kialakítása, később pedig a nemzetközi szintű szpartakiádok szervezése igen komoly erőpróbát jelentettek számomra. Tömegsport versenyek szervezésében, jelvényszerző mozgalmak működtetésében is feladatokat kellett megoldanom. Egykori TF-tanárom, Galla Ferenc hangsúlyozta, hogy egy ország sportját a tömegsportjának helyzete jelentősen befolyásolja és minősíti is. Ő szorgalmazta a jelvényszerző vetélkedők életre hívását is, mint elengedhetetlen eszközét az eredményes tömegsportnak. Az önvédelem sikeres oktatáshoz például én készítettem egy négyrészes filmet. Ezt a munkát húsz éven keresztül igyekeztem legjobb tudásom szerint végezni.

– Mikor és milyen alkalommal került közelebbi kapcsolatba a Magyar Judo Szövetséggel?

– Mindenki tudta rólam azt, hogy ereimben lila vér folyik, és amikor bíróként olykor saját klubversenyzőmnek a meccsén is kellett bíráskodnom, ott sem kaptak rajta soha szándékos részrehajláson. Ezen az úton kerültem munkakapcsolatba a szövetséggel, amely együttműködés az jelentette, hogy két olimpiai cikluson keresztül tudtam megelégedésre vezetni a bíróbizottságot. E feladatkör ellátására saját bírótársaimtól kaptam szavazás útján a megbízatást.

– Egyáltalán, hány bíró áll a szövetség rendelkezésére?

– Csaknem száz, de ennél többre lenne szükség, mert ma egy tatami irányításához a technikai feltételek változása miatt több emberre van szükség. Ezért a szövetség maximálisan támogatja, hogy az öt régió mindegyikében minden évben rendezzenek bíróvizsgára előkészítő tanfolyamokat. Az onnan feljebb javasolt bírókat azután az országos szövetség veszi „kezelésbe”, további képzéslehetőséget biztosít számukra, és előrehaladásuk függvényében foglalkoztatja és menedzseli is az arra érdemeseket. A csúcsot jelenleg két bírónk személyesíti meg, a korábbi versenyző, Fridrich Annamária a legutóbbi, riói olimpián is megelégedésre látta el a kapott feladatokat. A másik a korábban bajai színekben versenyző Eleki Zoltán, aki egyben a bíróbizottság vezetője is. A szövetség évenkénti továbbképzőire egyébként engem is rendszeresen meghívnak előadónak, illetve tanácsadónak. Többoldalú sportszakmai ismereteimnek, nyelvismeretemnek és edzői tapasztalataimnak egyaránt része van abban, hogy 1968 óta gyakorlatilag megszakítás nélkül végezhetem ezt a munkámat is.

– Milyennek értékeli az újpesti judózás helyzetét?

– Nem túl jónak, mégpedig azért nem, mert nincs elég pénzünk. A nálunk felnövekvő, fiatal tehetségeket a gazdagabb klubok egyszerűen megvásárolják.

– Hogyan értékelik a szövetségben sokoldalú tevékenységét?

– Engem minden rendszerben elfogadtak és elismertek. Számos kitüntetésem is van, például megkaptam a Sport Érdemérem arany fokozatát, 2019-ben pedig a Szent György Érdemjelet is. Ezt az elismerést egy konkrét életmentés miatt adták át nekem. Megkaptam a Nemzetközi Judo Szövetség tiszteletbeli tagja kitüntetést is.

– Mitől remélhetik az újpesti judózás visszaerősödését?

– Elsődleges feltétel a jobb anyagi és személyi támogatás lenne. Nézzük meg, mit csinált másként a Honvéd! Nem a szívükre, hanem az eszükre hallgattak, és meg is találták azokat az embereket, akik a támogatásukkal előbbre tudják vinni a szakosztályt.

– Kérem, soroljon fel három nevet a magyar judósok közül, akik Tokióban jól szerepelnek majd az olimpián.

– Hármat nem tudok mondani, csak kettőt. Ők pedig Karakas Hedvig és Tóth Krisztián.

(cikk és kép forrás: judoinfo.hu)

 

 

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41